Első igazi fogászati élményem 28 évesen!

2011 június 22. | Szerző: rosieposie

Tudni kell rólam, hogy jók a fogaim. De tényleg! J Szépek, szabályosak, nincs tömésem, minden fogam megvan, soha nem fájt egyik sem. Utoljára 10 évvel ezelőtt a középiskolai kötelező fogászati vizsgálaton voltam, ahol csak annyit mondott a fogorvos, hogy :”Hú de szép fogai vannak, elmehetne fogpaszta reklámba”. Azóta eltelt szépen tíz év, és megjelentek az első fogkövek az alsó középső fogaimon. Megijedtem. Soha nem volt problémám, nem is akarom, hogy elromoljanak a szép fogaim, így vettem egy kupont, és bejelentkeztem a fogkő leszedésre.

Nagyon féltem! Főleg a bizonytalantól, hiszen fogalmam sem volt, hogy igazából mi fog velem történni. A doktor néni nagyon kedves volt. Ő is megjegyezte, hogy milyen szép fogaim vannak, aztán leszedte a fogkövet arról a négy fogamról, ahol én is észre vettem. Sehol máshol nem volt! J Át is nézte a fogaimat, és talált két nagyon pici szuvasodás kezdeményt, melyből az egyiket be kellene tömni, hogy ne romoljon el a fogam, a másikat meg megfúrja, mert annyira pici, hogy még nem érdemes tömni. Ennyi! 10 év kihagyás után gyakorlatilag nem talált problémát a fogorvos. Ja, a bölcsesség fogamat ki kellene húzni, mert nyomja a fogsoromat, de azért arra még alszom párat. Attól nagyon félek! De a tömésre bejelentkeztem, mert nem szeretném, ha a szép fogaim a múlt homályába vesznének! Na meg persze a gyerekvállalás előtt is jó lenne helyre tenni ezeket a dolgokat, mert a terhesség alatt csak romlik az ember foga, és jobb ezt megelőzni.

Minden esetre megnyugodtam, hogy nem elhanyagoltam a fogaimat, hanem tényleg jók! J

 

Kellemes csalódások

2011 június 16. | Szerző: rosieposie

 

Mint minden „rendes” ember, én is allergiás lettem. 28 éves koromban, egyik percről a másikra – ha jól emlékszem öcsémmel beszéltem telefonon, és a kanapén ültem – elöntött a nátha. Mire végeztünk a beszélgetéssel már olyan beteg voltam – akkor még azt gondoltam, hogy megfáztam – , hogy már azt fontolgattam, hogy másnap orvoshoz megyek. Reggelre semmi! Ahogy jött, úgy is ment el a megfázásom. Napokig semmi. Aztán megint egyik percről a másikra úgy néztem ki a sok orrfújástól, mint aki már egy hete beteg.

Két hónapig tűrtem ezt az állapotot. Nem miden nap jött elő, de azért már sűrűsödött. Kidobáltam a tavaszi virágaimat (jácint, nárcisz, írisz), mert azt hittem azokra vagyok allergiás. Naponta felmostam, mert azt hittem a por az okozó. Semmi nem használt.

Elhatároztam, hogy elmegyek allergia vizsgálatra. Egyik reggel elmentem a háziorvoshoz, és alig két és fél órás ücsörgés után, három perc alatt megkaptam a beutalómat a legközelebbi tüdőgondozóba. Felhívtam őket, hogy időpontot kérjek, mire közölte az asszisztens hölgy, hogy két hónap múlva szabad időpont. Ettől egy kicsit azért megijedtem, de az asszisztens azt tanácsolta, hogy menjek el időpont nélkül, és időben ugyan többet kell várni, mintha időpontom lenne, de azért biztos bejutok. Hát, ezt is tettem. Kivettem fél nap szabit a munkahelyemen, hogy az egész délutánt rá tudjam szánni a projektre. Vittem magammal újságot, könyvet, zenét töltöttem a mobilomra, felkészültem a több órás várakozásra.

Már a betegfelvételes pultnál kellemes csalódásban volt részem. Az asszisztens hölgy, aki felvettem az adataimat, és elvette a beutalómat, nagyon kedves és segítőkész volt. Miután kiderült, hogy most vagyok ott először, adott egy névjegykártyát, amin a majdani orvosom száma van, és azt mondta, hogy hívhatom bármikor a doktornőt. Amikor végzett az adatok felvételével elmagyarázta, hogy hol kell majd várakoznom, és megkért egy másik kolléganőt, hogy kísérjen már el az egy emelettel lejjebb lévő váró terembe, mert még soha nem jártam ott.

A várakozás nem volt hosszú. Voltak páran, akik az időpontjuk miatt korábban mentek be, mint én, de összességében nem vártam többet, mint a háziorvosnál a beutalóért. A doktornő nagyon kedves volt. Végig csináltuk az ilyenkor szokásos vizsgálatokat, az asszisztens mindent szépen elmagyarázott, segített, ha kellett, megnyugtatott, megmutatta hogyan kell használni az orrspray-t, amit felírtak nekem.

Nagyon kellemes élmény volt! Sajnos van tapasztalatom kórházakkal, orvosokkal, és rideg nővérkékkel. Sokszor úgy érzi magát az ember, hogy szinte szégyelli, hogy neki problémája van. Arról meg nem is beszélve, hogy az orvos néha úgy beszél a fejed felett az asszisztenssel magán ügyekről, hogy szinte kellemetlen ott ülni.

A másik pozitív élményem egy éjszakai ügyeleten ért. Bele ment a szemembe valami a pünkösdi hosszú hétvégén. Nem tudtam kiszedni, szúrt, fájt, dagadt a szemem, vörösödött, kellemetlen volt. Másnap horgászni akartunk, így úgy döntöttünk, hogy nem várunk reggelig, elmegyünk az ügyeletre. A szüleinknél voltunk vidéken és a Békéscsabai kórház volt a legközelebb, így hát oda mentünk. A röhej az egészben, hogy Békéscsabán, egy megyeszékhelyen, nincs szemészet. Nem éjszakai szemészeti ügyelet, hanem a szemészeti osztály szűnt meg. Az ügyeletes orvos ettől függetlenül nagyon aranyos volt. Megnézte a szememet, ő is megállapította, hogy bele ment valami, és valószínűleg még ott is van, de ő sajnos nem veheti ki. Át kell mennünk Gyulára, ahol nem biztos, hogy ilyenkor – este 10 óra volt – van szemészeti ügyelet, de másnap reggel biztosan lesz valaki segíteni tud. Mi minden esetre átmentünk még akkor, és szerencsénkre volt ügyelet, csak orvos nélkül! Egy asszisztens hölgy tartott éjszakai ügyeletet egyedül. Azt mondta, hogy elsődleges ellátásban tud részesíteni, ha ennél több kell, akkor reggel kell vissza mennünk. Beültem a székbe, hipp-hopp kikapta a szememből a valamit, amitől rögtön megszűnt a szúrás. Úgy megkönnyebbültem. A legszebb az egészben, hogy a hölgy azt sem kérdezte meg hogy hívnak, nemhogy a taj kártyám iránt érdeklődött volna. Semmi adatomat nem kért el, nem töltött ki semmi papírt, mielőtt hozzám nyúlt volna. Kikapta a szememből a valamit, megköszöntünk, aztán elmentünk. Mindezt nagyon finoman, óvatosan, kedvesen.

Örülök, hogy van még ilyen is az egészségügyben. Ezeken az embereken látszott, hogy a betegért vannak, és tényleg segíteni akarnak!

 

új jövevény a családban

2011 május 27. | Szerző: rosieposie

 Élethelyzetemből adódóan engem is egyre többet foglalkoztat a gyerekvállalás kérdése. Ma reggel, amikor az sms-t kaptuk, hogy jön a kicsi lány, olyan szívszorító izgalom fogott el. Megkívántam a szülést! 🙂 

Nagyon sokat beszélgetünk mostanában a férjemmel erről, és szerencsére mind a ketten vágyunk már egy babára. El is kezdtünk tudatosan élni annak érdekében, hogy minden feltételt megteremtsünk a pici megkérkezése előtt. Az életkezdéshez felvettünk néhány hitelt pár évvel ezelőtt, és ezek közül legalább a kisebbeket szeretnénk vissza fizetni. Nagy kiesés lenne, ha nem lenne meg havonta a teljes fizetésem. Az első tehát, hogy anyagilag próbáljuk egy kicsit helyre hozni magunkat, és felduzzasztani a tartalékainkat, hogy legyen mihez nyúlni, ha a gyereknek pelenka kell. 🙂 A másik tudatos dolog az a táplálkozásunk és a mozgás beiktatása az életünkbe. Azt tudni kell mind a kettőnkről, hogy falusi gyerekek vagyunk, és a jó zsíros hagyományos ízekhez szoktunk hozzá. Ebből fakadóan ezeket is szeretjük. Most pedig elkezdtem beiktatni az étkezéseinkbe a csírákat, felváltottam a napraforgó olajat olívára, és a nasikat (csoki, chips) próbálom helyettesíteni aszalt gyümölcsökkel és bulátával. Talán a jóga hatott a lelkemre, talán tényleg az, hogy egészséges kismama és majd anyuka szeretnék lenni. Nem tudom. A lényeg, hogy azt hiszem, elindultunk a jó úton… 🙂

Ami még nagyon sokat foglalkoztat mostanában a gyerekvállalással kapcsolatban, az az, hogy vajon milyen anyuka leszek. Hogyan fogom közvetíteni az érzéseimet, tapasztalatomat a gyerekem felé? Hogyan fogom jól nevelni? Hogyan mutatok majd jó mintát neki?

A férjem szerint jó szülők leszünk. Ő inkább attól tart, hogy a mi kis kettesünkből hármas lesz, és eltűnik a már jól kialakult egységünk. Sokat beszélgetünk erről, és megpróbáljuk tudatosítani magunkban, és egymásban is, hogy az egységünk körül fog kialakulni a hármas, és ez semmilyen szinten nem szólhat bele a kettőnk kapcsolatába. Azt gondolom, hogy a gyerekvállalás egyik legnehezebb része az, hogy a szülők viszonya ne forduljon át anyába és apába, hanem maradjon meg a szerelmesek kapcsolata. 

Olyan sok rossz példát látok magam körül és alig akad jó. Szerencsére van egy pár az ismerőseink között, akik olyan ügyesen megoldották ezt. Az ő gyerekük nem hisztis, nem akaratos, nem próbálja meg mindenáron felhívni magára a figyelmet. Látszik a gyereken és a szülőkön is, hogy nyugodt, boldog kapcsolatban élnek egymással. Úgy szeretném csinálni, mint ők! 🙂

A terv az, hogy idén év végén (karácsony körül) kezdjük el a próbálkozást a teherbe esés érdekében. Addig még sokmindent kell helyre tennünk magunkban, hogy felkészült szülők lehessünk. 

A szüleink szerint (ők már mindannyian nagyon szeretnének nagyszülők lenni) túl biztosítjuk magunkat, és túl aggódjuk ezt az egészet. Szerintük bele kell vágni, és a többi meg alakul valahogy. Tény, hogy annak idején, amikor ők voltak hasonló helyzetben, nem gondolkodtak sokat a kérdésen, hanem jöttek a gyerekek, épült közben a ház, és megéltünk valahogy. Most azért más a helyzet! Felgyorsult a világ, az élet, a szülés egyre inkább kitolódik, az emberek sokkal inkább próbálják megérteni saját magukat, és felelősebb döntést hozni a szüleiknél. 

Remélem nekünk sikerül!